1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, e sáros, hepehupás Érmellék szűkösen élõ paraszt-zsidó-cigány világában egy szegény zsidó kántor gyermekeként. A család a Bihar megyei falu szélén málladozó vityillóban lakott.
Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. A gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve szépen csengõ, hangzatos verseket írt.
Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. A gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve szépen csengõ, hangzatos verseket írt.
Nagyon kedves csevegõ volt, sokat tudott az életrõl, élõ beszédének is élvezetesen szép stílusa volt, hanglejtésében is örökké kísértett a bihari élõnyelv hanglejtésének és árnyalatának a zamata.
Útja a háború végéig, vagyis 39-40 éves koráig igen kalandos. Húszéves kora elõtt már versei jelennek meg erdélyi lapokban. Hamar tudomásul veszik mint költõt. Akkor feljön Budapestre. Elõbb még munkásköltõk közt a húszas években igen divatos és forradalminak tûnõ szabad verseket ír Kassák körének modorában, de amikor megismerkedik a Nyugat második nemzedékével, József Attilával is, elragadja a rímek és jambusok mámora. Ez a kör pedig elismeréssel veszi tudomásul szépen hangzó, világos nyelvû hangütését. Hamar befogadják maguk közé.
Közben azonban könnyelmûen hangoztatja nemhogy szocialista, de kommunista hitét, s letartóztatják és mint idegen állampolgárt kitoloncolják Romániába. Onnét hamarosan titokban visszatér, átszökik a határon.
Két évig illegalitásban, álnéven él, majd versei nevével újra megjelennek a folyóiratokban. Alkalmi munkákat keresve utazgat is az országban. Jászberényben ismeri meg Bátori Irént, aki vállalja a veszélyes életet a megszeretett férfival.
A harmincas években megint letartóztatják, de akkor már az irodalom tekintélyes nagyjai - a hivatalosan elismertek is - olyan tiltakozást rendeznek a költõ mellett, hogy kiengedik és a háború kitöréséig újságokba is írhat, könyvei is megjelenhetnek. Kedvelt alakja lesz a kávéházak irodalmi asztalainak és a szerkesztõségeknek. Azután jön a háború, következik a munkaszolgálat, kiviszik Ukrajnába, de ezt is túléli. Már megint itthon van, amikor 1944-ben Hitler megszállja Magyarországot. A borzalmak után még rémségesebb borzalmak következnek. Ekkor Zelknek sikerül megszöknie, és jól tud rejtõzködni, amíg 1945 májusában összeomlik a fasizmus.
Akárhogyan is lett, hamarosan, 1945 tavaszán a szabadság mámora lángolt fel. Természetes, hogy a kezdetek óta kommunista költõ azonnal az irodalom vezéralakjai közé emelkedett. 1956-ban a forradalom legzengõbb lelkesítõje lett. És neki - úgy látszott - hinni is lehet, hiszen aki olyan elragadtatott
kommunista volt, az felettébb hiteles, ha rádöbben, hogy éppen az ellentéte igaz mindannak, amit addig hirdetett. Így azután, amikor eljött a megtorlás évadja,
a leghíresebb egykori kommunistákra volt a legdühösebb a halált is túl könnyen osztogató bíráskodás. Zelket a világhíres Háy Gyulával és a már klasszikusnak mondott Déry Tiborral együtt állították a büntetõbíróság elé, majd alig másfél év után szabadon bocsátották.
A szabadulás órája rosszabb volt számára, mint a rabság. Irén alig néhány héttel elõbb halt meg, az idõs anya pedig halálos ágyán feküdt, és másnap meg is halt. Zelk Zoltán életében ez volt a bánat mélypontja és lírai egyéniségének legmagasabbra szárnyalása. A következõ hónapokban megírta a magyar elégiaköltészet egyik legszebb, legszívszorítóbb alkotását, az örök gyász vallomását, a "Halott sirály"-t. A jó költõ a gyászban, a csalódások élményének parazsán néhány költeményével felemelkedett a nagy költõk, a maradandók közé.
Élete ettõl kezdve biztosított. Hangja elmélyült, bensõségesebbé vált. Emellett korlátlan lehetõsége volt bármilyen politikamentes irodalmat írni. Mert többé nem is érezte magát illetékesnek a közéleti témákban. De volt érzéke a legifjabb nemzedékhez is, kitûnõ versesköteteket írt kisgyermekek számára. Világéletében lelkesedett a sportolókért, a futballmeccseken ugyanolyan otthonos volt, mint a lóverseny- és ügetõpályákon vagy a kártyaasztalok mellett. Régebben nevezetes és népszerû ódát írt arról, hogy a magyar csapat megverte az angol csapatot. A lelátók, szerkesztõségek és irodalmi társaságok világában a gyász is lassanként lecsendesedett. Szerelmes korszakok is következtek, derûssé téve az idõvel elkezdõdõ öregedést. Végre új, megértõ feleség oldalán megtalálta az élet új összhangját. Olykor költészetében is újra megszólalt a derû és a játékosság.
Második felesége Sinka Erzsébet, férje halála után is gondozta irodalmi hagyatékát. Összegyûjtötte, válogatta és sajtó alá rendezte Zelk Zoltán verseit, prózai írásait.
1981. április 23-án halt meg, Budapesten.
Sírja a Farkasréti temetõben „…telis-tele volt ellentétes tulajdonságokkal. De úgy, ahogy volt, szeretetre méltó, kedves embernek, mûveletlenül is okosnak, színvonal-egyenlõtlenségében is istenáldotta költõnek tartották. Mert az volt…”
Kötetei
• Csuklódon a vér kibuggyan, 1930
• A lélek panaszaiból, 1942
• A teremtés tanúja, 1945
• Kagylóban a tenger, 1947
• A hûség és hála éneke, 1949
• A pártos éneke, 1950
• A nép szívében, 1952
• Tûzbõl mentett hegedû, 1963
• Bekerített csönd, 1971
• Meszelt égbolt, 1976
Útja a háború végéig, vagyis 39-40 éves koráig igen kalandos. Húszéves kora elõtt már versei jelennek meg erdélyi lapokban. Hamar tudomásul veszik mint költõt. Akkor feljön Budapestre. Elõbb még munkásköltõk közt a húszas években igen divatos és forradalminak tûnõ szabad verseket ír Kassák körének modorában, de amikor megismerkedik a Nyugat második nemzedékével, József Attilával is, elragadja a rímek és jambusok mámora. Ez a kör pedig elismeréssel veszi tudomásul szépen hangzó, világos nyelvû hangütését. Hamar befogadják maguk közé.
Közben azonban könnyelmûen hangoztatja nemhogy szocialista, de kommunista hitét, s letartóztatják és mint idegen állampolgárt kitoloncolják Romániába. Onnét hamarosan titokban visszatér, átszökik a határon.
Két évig illegalitásban, álnéven él, majd versei nevével újra megjelennek a folyóiratokban. Alkalmi munkákat keresve utazgat is az országban. Jászberényben ismeri meg Bátori Irént, aki vállalja a veszélyes életet a megszeretett férfival.
A harmincas években megint letartóztatják, de akkor már az irodalom tekintélyes nagyjai - a hivatalosan elismertek is - olyan tiltakozást rendeznek a költõ mellett, hogy kiengedik és a háború kitöréséig újságokba is írhat, könyvei is megjelenhetnek. Kedvelt alakja lesz a kávéházak irodalmi asztalainak és a szerkesztõségeknek. Azután jön a háború, következik a munkaszolgálat, kiviszik Ukrajnába, de ezt is túléli. Már megint itthon van, amikor 1944-ben Hitler megszállja Magyarországot. A borzalmak után még rémségesebb borzalmak következnek. Ekkor Zelknek sikerül megszöknie, és jól tud rejtõzködni, amíg 1945 májusában összeomlik a fasizmus.
Akárhogyan is lett, hamarosan, 1945 tavaszán a szabadság mámora lángolt fel. Természetes, hogy a kezdetek óta kommunista költõ azonnal az irodalom vezéralakjai közé emelkedett. 1956-ban a forradalom legzengõbb lelkesítõje lett. És neki - úgy látszott - hinni is lehet, hiszen aki olyan elragadtatott
kommunista volt, az felettébb hiteles, ha rádöbben, hogy éppen az ellentéte igaz mindannak, amit addig hirdetett. Így azután, amikor eljött a megtorlás évadja,
a leghíresebb egykori kommunistákra volt a legdühösebb a halált is túl könnyen osztogató bíráskodás. Zelket a világhíres Háy Gyulával és a már klasszikusnak mondott Déry Tiborral együtt állították a büntetõbíróság elé, majd alig másfél év után szabadon bocsátották.
A szabadulás órája rosszabb volt számára, mint a rabság. Irén alig néhány héttel elõbb halt meg, az idõs anya pedig halálos ágyán feküdt, és másnap meg is halt. Zelk Zoltán életében ez volt a bánat mélypontja és lírai egyéniségének legmagasabbra szárnyalása. A következõ hónapokban megírta a magyar elégiaköltészet egyik legszebb, legszívszorítóbb alkotását, az örök gyász vallomását, a "Halott sirály"-t. A jó költõ a gyászban, a csalódások élményének parazsán néhány költeményével felemelkedett a nagy költõk, a maradandók közé.
Élete ettõl kezdve biztosított. Hangja elmélyült, bensõségesebbé vált. Emellett korlátlan lehetõsége volt bármilyen politikamentes irodalmat írni. Mert többé nem is érezte magát illetékesnek a közéleti témákban. De volt érzéke a legifjabb nemzedékhez is, kitûnõ versesköteteket írt kisgyermekek számára. Világéletében lelkesedett a sportolókért, a futballmeccseken ugyanolyan otthonos volt, mint a lóverseny- és ügetõpályákon vagy a kártyaasztalok mellett. Régebben nevezetes és népszerû ódát írt arról, hogy a magyar csapat megverte az angol csapatot. A lelátók, szerkesztõségek és irodalmi társaságok világában a gyász is lassanként lecsendesedett. Szerelmes korszakok is következtek, derûssé téve az idõvel elkezdõdõ öregedést. Végre új, megértõ feleség oldalán megtalálta az élet új összhangját. Olykor költészetében is újra megszólalt a derû és a játékosság.
Második felesége Sinka Erzsébet, férje halála után is gondozta irodalmi hagyatékát. Összegyûjtötte, válogatta és sajtó alá rendezte Zelk Zoltán verseit, prózai írásait.
1981. április 23-án halt meg, Budapesten.
Sírja a Farkasréti temetõben „…telis-tele volt ellentétes tulajdonságokkal. De úgy, ahogy volt, szeretetre méltó, kedves embernek, mûveletlenül is okosnak, színvonal-egyenlõtlenségében is istenáldotta költõnek tartották. Mert az volt…”
Kötetei
• Csuklódon a vér kibuggyan, 1930
• A lélek panaszaiból, 1942
• A teremtés tanúja, 1945
• Kagylóban a tenger, 1947
• A hûség és hála éneke, 1949
• A pártos éneke, 1950
• A nép szívében, 1952
• Tûzbõl mentett hegedû, 1963
• Bekerített csönd, 1971
• Meszelt égbolt, 1976