Martinstag 2022

2022. november 11-én Szent Mártonra, tetteire, az ünnepnaphoz kapcsolódó népszokásokra emlékeztünk.

Kreatív pályázatot írtunk ki nagycsoportos óvodások részére a témával kapcsolatban. Számos értékes pályamű érkezett legnagyobb örömünkre. A helyezést elért pályázókat iskolagyűlésünkön díjaztuk.

Márton napján rövidített tanórákkal kezdődött a délelőtt. 11 órától a 8. a osztály vette a kezébe a stafétabotot mind az előzetes szervezést és aznapi lebonyolítást tekintve. Az alábbiakban Inzsöl Zsófia, Szántó Anna és Tajti-Molnár Blanka beszámolója következik:

"Nagyon örültünk annak, hogy mind a délelőtti, mind a délutáni és esti programok főszervezői, lebonyolítói lehettünk. A jó hangulaton kívül a rendezvény sikerének legfőbb bizonysága, hogy az előző évekhez mérten jóval többen vettek részt a programokon, főként az esti Marti-partyn.  Az esti büféhez minden 8.a osztályos tanuló hozzájárult süteményekkel, italokkal és egyéb finomságokkal. Jó élmény volt a büfében árusítani és ebben is összedolgozni az osztálytársainkkal.  Az esti discot újragondolva sok fénnyel, füstgéppel, karszalaggal rendeztük meg, legnagyobb örömünkre ez nagyon tetszett az iskola tanulóinak.  Minden 8. a osztályos diák átérezte annak felelősségét, hogy a délelőtti játékos feladatok során egy-egy állomás irányítói lehettek. Hatalmas érdeklődés mellett zajlottak a fakultatív programok is (karaoke, körömfestés, arcfestés, hajfonás, tetoválás,plakátkészítés)."

16:30 órakor az udvaron megtekinthettük a 2.a osztály lampionos táncát. A remek előadást Mihók Annabell 7. a osztályos tanuló  nyitotta meg hegedűszólójával, majd a tánc végén a másodikosok énekét kísérte hangszerén.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívott vendégei vezetésével lámpás felvonulást tartottunk a Krúdy közön.  A jó hangulatot megalapozta a mécsesekkel díszített út, valamint a Márton-napi dalok éneklése. A felvonulás után az iskolaudvaron várta a vendégeket Szent Márton tüze táncra csábítva iskolánk alsósait, pedagógusait. 

Felső tagozatosaink soha nem látott fergeteges partin vehettek részt, hála végzős németes diákjainknak. Hatalmas érdeklődés mellett a végéig kitartott a lendület, a bulizás, a közös éneklés és a tánc, tánc, tánc...

Köszönjük a német nyelvi munkaközösség és a 8. a osztály szervező munkáját!

Elérhetőségeink

  • dummy4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula utca 29.

  • dummy+36(30) 176-6341

  • dummy+36(42) 512-826

  • dummy zelkiskola19@gmail.com

FENNTARTÓ

Nyíregyházi Tankerületi Központ;
4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B B.épület
Tel: 42/795-315 E-mail: nyiregyhaza@kk.gov.hu

Search